Sok mocskolódó üzenet érkezik a blog-ra, és olyan kommentek is, amik olyanokra kérdeznek rá, amit korábban már kifejtettem, vagy önálló gondolkodással is rá lehet jönni a válaszra.
Van egy olyan érzésem, hogy ezután, az ilyen üzenetek törlődnek, és a kommentelő örökre kitiltódik. Ez könnyen megtörténhet, elvégre percenként több milliárd bit áramlik a blog.hu szervere felé, nem csoda, ha néhány megváltozik a földtörténet több milliárd éve alatt.
Azért mégis egy picit hihetetlen, olyan mintha valamiféle tudata lenne ennek a véletlennek. Mintha lenne egy láthatatlan lény, egy moderál gombbal, amivel itt még nem találkozott senki.
Nem is csoda, hogy a véletlenben többen hisznek, az occam borotvája elv miatt is ez a valószínűbb, kevesebb feltétel kell hozzá.
Szóval csak óvatosan a fogalmazással, mert lehet, hogy többé nem tudtok hozzászólni. Pedig legalább még egy posztot szeretnék kitenni, csak még ki kell forrnia. Illetve majd az ISTEN-t is szeretném updatelni, hisz megígértem. De tényleg csak akkor foglalkozom ezzel a bloggal, amikor nagyon sok felesleges időm van. Azért ne izguljatok gyerekek, lesz még poszt.
Az utolsó 100 komment: